Új út

Minden kapu bezárult mögöttem, és jelképesen is megvolt, mikor az egyetlen helyet, ahol hosszú ideje először otthon éreztem magam, idegen kezek zárták be mögöttem. Nehéz a búcsúzás, és nem az emlékek, inkább az érzés miatt. Most újraindul az otthonkeresés - de a hétvégén már kicsit a konvencionális értelemben vett otthonomban is otthon voltam. Végre közelebb áll a szobám ahhoz, ami bennem van. Kicsit kifejezi a matt/pasztell színű bútorok és a kékre festett (mint a nyári ég kékje) falak kontrasztja a bennem dolgozó ellentmondásosságot. Világ életemben a múltamból éltem, abból táplálkoztam, de mikor ezt a gyökeret eltéptem, ami ahhoz a kis zughoz kötött, mintha minden gyökeremet vele téptem volna. Most elindulok egy új úton, amit az a három félelmetesen összetett és értékes ember jelölt kis számomra akaratlanul, akiket már említettem. Remélem, mindegyikük magára ismert már. Mindegyiküknek mást köszönhetek, sokkal is tartozom nekik, és nem tudom, képes leszek-e valaha is meghálálni - nem is beszélve arról, hogy még a kapott sebek is előnyömre váltak, azért is köszönettel tartozom. Az út nehéz lesz, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy az élet minden ígérete ellenére egyedül kell majd végigmennem rajta. Nem is várhatom el senkitől, hogy Vergiliusul szegődjön mellém pokoljárásomban, csak annyit kérek, ha meggyullad a porköpenyem, mutassatok egy tűzcsapot :) Mert a porköpeny kell. Hogy ne lássa mindenki a belső izzást, a dühöt saját magam ellen, és hogy az izzó bádogemberbe ne égjen bele az út mocska. Elindulok. Talán ezen az úton majd megtalálom a szívemet. Akarva-akaratlanul is, engem három boszorkány segít utamon. Köszönöm nekik, és előre-utólag bocsánat a sebekért, de sajnos nem csiszoltam le minden élét a burkolatnak... valamivel a bozótot is vágni kell, de ahhoz nekem kell elöl menni, hogy senkit ne érjen el az éles vágás. Mert ha bármelyiküket is annyira megsebezném, hogy nem tudja folytatni velem az utat... nem tud megtalálni a bozótban... ki tudja, talán akkor újra eltévedek. Onnan viszont már nem lesz kiút. Most már minden rajtam múlik, és ez alatt a teher alatt - furcsa - könnyebbnek érzem magam. Ha elbukom, csak a saját arcom lesz sáros. A dicsőségből viszont bárkinek adhatok, de igazságos akkor leszek, ha az egészet szétosztom közöttük. Csak jussak el odáig. Kívánjatok jó utat!