Ma
bőven lenne miről írnom, de nem írok. Nem írok arról, hogyan ébredtem mosollyal az arcomon, hogyan írt rá egy percre a Drága, nem írok arról, milyen jó volt újra egy nyugodt délután J mellett, milyen volt búcsúzni és temetni, milyen volt megtalálni egy pillantást, amit azt hittem, már végleg elvesztettem. Most már talán tudja. És nem írok arról sem, milyen jó volt ázni a vízszintesen zuhogó esőben a Lágymányosi hídon, morogva, nyögve szembefordulni a széllel; milyen jól szót értettem azzal a 63 éves hölggyel a villamospótlón,
miután a telefonom a másik villamospótló után futva öt darabra hullott szét a betonon (már összeraktam, működik). Ha ezeket mind leírnám, elveszne a varázsuk. inkább emlékezem, és köszönöm a mai napot mindannyiuknak.
PlayingForChange
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése