Már tudom, hogy őrültséget csináltam. Egyre biztosabban. De esélyt se hagyott javítani. Már nem bízott bennem. Közben úgy érzem, mintha minden pillanatban átvernék valakit, aki talán őszintén szeret. Úgy volt, hogy "Carpe diem!" - aztán nem úgy lett... de ez nem működik. Már (miattam), vagy még (a fájdalmam miatt... tulajdonképpen szintén miattam). Nem tudom, mit tehetnék. Most bármerre indulok, bármelyikük felé, fájdalmat okozok. Vagy közvetlenül, vagy valaki más számomra fontos embernek közvetve. Nem akarom. Menjek el mindkettejük mellett? - nem tudok. Talán nem is akarok. Valami vonz mindkettejük felé, és rángat, mint egy rossz, excenteres tengely. Bocs, szakmai ártalom... Nem tudom, mi legyen - még mindig. Nem is írok most többet.
1 megjegyzés:
ha elindultál egy úton, ne gondolkozz a visszaforduláson, hanem nézz előre, ami elmúlt úgysem varázsolható nem megtörténtté. remélem lesz egy annyi időd, hogy magaddal is megbeszéld a dolgot, legalább kicsit bogozd kíjebb a lelkedet. addig is kitartás és hajrá!
Megjegyzés küldése