Most zokognom kellene, de nem tudok. Egész éjjel nem aludtam, hajnal 2 és fél 6 között elszívtam egy doboz cigit, kiadtam magam, és nem látom a végét. Tanulnom kell. Hétfői vizsgámra és az életre. Még nem tudom, melyik a keservesebb. Véget ért ez a hajnal, és közben az arcom szép csendben kővé vált. Nem érzem, nem mozog. Mindent elmondtam Neki. Talán már elhiszi. De tudom, hogy valamit valahol én rontottam el. Nagyon. Miért nem tudtam én újra kihozni belőle ezt? Nem tudom. Még mindig. De ezzel együtt jó látni, hogy ilyen. Újra. Hogy boldog. Annyi mindent szeretnék leírni, és ha a könnyek betűvé tudnának válni bennem... de nem. Se ki, se be, csak fojtogatnak. Nem enged a szorítás bennem. Valami még nem jó. Valamit még be kell fejeznem... vagy újrakezdeni. Furcsa, hogy milyen gyengéd és milyen kegyetlen tud lenni - néha egyszerre. Mit művel velem? Mit művelek magammal? Egy órát ültem a kerítésen, a rács túloldalán állt, és beszélgettünk. Mindent, tényleg mindent elmondtam neki - vagy legalább megpróbáltam. Nem jön ki belőlem még egyszer ugyanaz a gondolat... formálódik, de még mindig nem tisztul. És a végén kiderült - legalábbis ezt "jelezte" -, hogy nem is érdekli az egész... egyszerűen a kíváncsiság hajtotta... Na ez tényleg fájt.
Most azt hittem, miután a megállóban a kőkerítésen ülve háromszor elszunnyadtam, hogy beesek a szobába, belebújok az ágyneműmbe és rögtön elalszom. Ehelyett mit csinálok? megelőzendő a forgolódást, le se fekszem, és írok. Nem tudom, minek, nem tudom, kinek. Néha olyan, mint ha kéjelegne abban, hogy minden fájdalmamat megmutatom, lehetőséget adva Neki arra, hogy kigúnyolja és megtapossa. Néha viszont ráérez arra, amiről beszélek. Ez a ritkább. Legalábbis nem mutatja. Mondjuk meg tudom érteni, ez már nem az Ő keresztje, miért érdekelje? Mégis fáj az ilyen mértékű közömbösség... Meg se akarja érteni, mi miért lett ilyen? Bennem, közöttünk? Tulajdonképpen ez most Neki jó. Boldognak tűnik, én meg önző vagyok (?). Lehet. Mert most se számoltam azzal, hogy az "erőszakosságom" milyen következményekkel járhat. Hogy ez elronthatja az egész napját, hogy ez újabb küzdelem és kétséges helyzet elé állítja. Nem akartam. De nekem már nagyon kellett... bár nem tudom, mit várok ezektől a beszélgetésektől. A lezárást nem kaphatom meg, mert azzal, hogy a réginek látom, régi érzéseket kavar fel. nem tudom kezelni. Lehet, hogy csak magamat kínzom? Lehet. Még mindig nem biztos bennem semmi. Csak a folytonos belső káosz állandó. Mikor ér vajon véget?
Most azt hittem, miután a megállóban a kőkerítésen ülve háromszor elszunnyadtam, hogy beesek a szobába, belebújok az ágyneműmbe és rögtön elalszom. Ehelyett mit csinálok? megelőzendő a forgolódást, le se fekszem, és írok. Nem tudom, minek, nem tudom, kinek. Néha olyan, mint ha kéjelegne abban, hogy minden fájdalmamat megmutatom, lehetőséget adva Neki arra, hogy kigúnyolja és megtapossa. Néha viszont ráérez arra, amiről beszélek. Ez a ritkább. Legalábbis nem mutatja. Mondjuk meg tudom érteni, ez már nem az Ő keresztje, miért érdekelje? Mégis fáj az ilyen mértékű közömbösség... Meg se akarja érteni, mi miért lett ilyen? Bennem, közöttünk? Tulajdonképpen ez most Neki jó. Boldognak tűnik, én meg önző vagyok (?). Lehet. Mert most se számoltam azzal, hogy az "erőszakosságom" milyen következményekkel járhat. Hogy ez elronthatja az egész napját, hogy ez újabb küzdelem és kétséges helyzet elé állítja. Nem akartam. De nekem már nagyon kellett... bár nem tudom, mit várok ezektől a beszélgetésektől. A lezárást nem kaphatom meg, mert azzal, hogy a réginek látom, régi érzéseket kavar fel. nem tudom kezelni. Lehet, hogy csak magamat kínzom? Lehet. Még mindig nem biztos bennem semmi. Csak a folytonos belső káosz állandó. Mikor ér vajon véget?
3 megjegyzés:
lehet nem erre számítasz, de én nem sajnállak, végig kell taposni minden keserves vagy kevésbe rossz részét az életnek és szenvedni kell, hogy újra tudj örülni és szeretni
Nem is várok sajnálatot, ebben a kérdésben igazad van. Ez általánosan is igaz...
Hát, nem tudom. Én tényleg kíváncsi voltam arra, amit mondasz, és valahol legbelül sejtettem is a történteket, de több semmi. Nekem mindig volt keresnivalóm a Földön, csak hagytam, hogy eltereljék róla a figyelmemet a hétköznapok. Találd meg Te is.
Megjegyzés küldése