Logikus?!

"Mi a fenét keresel itt?... Ez nem logikus!!!" - csakhogy az érzések soha nem logikusak. Lehet "akció-reakció"-logikát magyarázni bele. De én ilyennek érzem magam. Céljaim, elveim, álmaim vannak - kincsek, amiket ismerek és dédelgetek. Tudok akarni, tudok és szeretek szeretni, és vágyom tenni, alkotni. Nem érdekel más, csak az élet. A jövőt tervezem, hogy mikor felborul a tervem, élvezhessem az improvizáció gyönyörűségét. Álmodok, és a felébredés keserű, cukortalan kávéját a cigi még keserűbb füstjével homályosítom el... Pillanatnyi megnyugvás, pillanatnyi lélegzetkimaradás... pillanatok, amik ízt, hangot, színeket, illatokat adnak az életnek - amikor igazán érzem, hogy élek. Semmi más nem számít. Carpe diem? - nem. De a szép pillanatokat a maguk teljességében kell megélni. Van és mindig lesz jövendő - hisz az idő végtelen. És persze ott a múlt, a tapasztalatok. De ha megtanultál kételkedni, megtanulhattad azt is, hogy mindent újra és újra meg kell tapasztalni, mert "pantha rei" - minden elfolyik. Nincs két egyforma pillanat. Kényelmes a rutin - lehet félni az újtól, de a szürke az életben nem igazi szín. Sokan mondják, az emberek többnyire birkák - ez nem így van. Az emberek többnyire gyáva nyuszik, akik félnek sasokká válni. Félnek megélni a pillanatot, ha az nem a fizetésnap, a családi biztonság, a szürke nyugalom felé vezet.
Azok a kevesek, akik képesek igazán élni, sokszor semmire nem viszik - a kifejezés konvencionális értelmében. De ők legalább szabadnak érezhetik magukat, bármennyi energiát is emészt fel ez a szabadság. Azt mondják, a polihisztorok, életművészek ideje lejárt. Bizonyos szemszögből igaz: nem lehet jó szakember, aki nem koncentrál a szakmája ismeretanyagára, mert a tudomány egyes területein is akkora tudás halmozódott már fel, mint 200 évvel ezelőtt szinte az egész tudományos életben sem. Így aki a világot akarja átfogni a gondolataival, nem tud megkapaszkodni a hétköznapokban. De valóban veszteség ez? Nem az én dolgom eldönteni.