"...A piciny lény tökéletlen agyában gyógyíthatatlan szervi hiba van: gyógyíthatatlan szervi betegség. Ez a fajta nem élhet meg, el kell pusztulnia, halálos, szervi betegségben szenved, mely előbb-utóbb véget vet az egész fajtának. (...) A tudat szerve, mely az ösztönből sarjadt, s melynek szerepe az lett volna, hogy kifejlődve az ösztön helyét foglalja el: ez a szerv, valami ostoba véletlen révén, kicsúszott az ösztönből, az agy elülső részében külön kezdett növekedni, s vele szemben, az agy hátsó tekéjében, zavartalanul és nyugodtan tovább fejlődött az ösztön is. (...) Két szerv, homlokegyenest ellenkező célnak a szolgálatában, az egyik az életet keresi, a másik a halált. E hiba révén kétfejű torzszülött minden ember..."
És ez mindig, a magánelettől a közéletig, minden pillanatban igazolódni látszik...
" Hova tűnt? Hova lett? Na, hova lett a szeretet?
Hősi halált halt egy csatában elesett.
A harcban elvérzett és azt te is érzed,
Hogy csak rajtunk múlott, de mégis csak nézted.
Ennek ellenére mégsem ez az, ami felkavar,
Hanem az, hogy téged még most se zavar.
Amikor baj van, mindig nagyon egyedül érzed magad,
Igaz hogy megkésve, de rájössz, miből fakad,
Rájössz miből ered és azt is, elismered
Néha nem rossz dolog, hogyha akad, aki szeret."
/Máté Szabolcs/
És az igazán szerencsés ember:
"Ritkán jutok el oda, ahová menni akartam, de szinte mindig oda jutok ahol lennem kell"
/Douglas Adams/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése