Üresség

Motiválatlan vagyok. Ezt annál is nehezebb elviselnem, mert életemben először érzek így. Talán kicsit későn, de kinőttem kamaszkori álmokból, a való életben ellenben nem találok olyan kapaszkodót, amivel előbbre tudnék lendülni. Nincs miért, nincs kiért. Magamra maradtam. Azt a néhány embert, aki - közhelyszerű szóval élve - megért, olyan ritkán látom, hogy az a kevésnél is kevesebb. A napi rutin során ha csatlakozom egy társasághoz, nem lehetek biztos abban, hogy távozásom után nem mosolyognak-e össze: "Na, ezen is túl vagyunk mára." Egyre nehezebben bízom meg emberekben, fokról fokra azt érzem, mint h kezdenék magamba zárkózni. Évek óta nem voltam ilyen bizonytalan... És kezdem belátni, hogy szorgalom nélkül semmire sem megyek. Igaz, erre is későn jöttem rá. Csak hát a szorgalmam... Na az az, amit mikor osztályfőnököm középsuliban "jeles"-re értékelt, az első padból az arcáb nevettem. Soha nem voltam magamtól szorgalmas. Ha kihívás elé állítottak, teljesítettem, de magamtól szinte semmi olyat nem csináltam, amihez nem volt kedvem. Talpra kell állnom, és erre egyetlen mód van...

Az emberről - általában és különösen

Karinthy írja egy művében:

"...A piciny lény tökéletlen agyában gyógyíthatatlan szervi hiba van: gyógyíthatatlan szervi betegség. Ez a fajta nem élhet meg, el kell pusztulnia, halálos, szervi betegségben szenved, mely előbb-utóbb véget vet az egész fajtának. (...) A tudat szerve, mely az ösztönből sarjadt, s melynek szerepe az lett volna, hogy kifejlődve az ösztön helyét foglalja el: ez a szerv, valami ostoba véletlen révén, kicsúszott az ösztönből, az agy elülső részében külön kezdett növekedni, s vele szemben, az agy hátsó tekéjében, zavartalanul és nyugodtan tovább fejlődött az ösztön is. (...) Két szerv, homlokegyenest ellenkező célnak a szolgálatában, az egyik az életet keresi, a másik a halált. E hiba révén kétfejű torzszülött minden ember..."

És ez mindig, a magánelettől a közéletig, minden pillanatban igazolódni látszik...

" Hova tűnt? Hova lett? Na, hova lett a szeretet?
Hősi halált halt egy csatában elesett.
A harcban elvérzett és azt te is érzed,
Hogy csak rajtunk múlott, de mégis csak nézted.
Ennek ellenére mégsem ez az, ami felkavar,
Hanem az, hogy téged még most se zavar.
Amikor baj van, mindig nagyon egyedül érzed magad,
Igaz hogy megkésve, de rájössz, miből fakad,
Rájössz miből ered és azt is, elismered
Néha nem rossz dolog, hogyha akad, aki szeret."

/Máté Szabolcs/


És az igazán szerencsés ember:

"Ritkán jutok el oda, ahová menni akartam, de szinte mindig oda jutok ahol lennem kell"

/Douglas Adams/

Változások

Megint egyedül... de talán nem annyira. Mindig minden változásban van, nekem se ártana változni. Főként hozzáállásban. Mert amikor "semmihez semmi kedvem", akkor egy földrengés se tud kimozdítani. Holnap matek vizsga, és alig haladok... ez nem jó. Valami kellene, ami inspirál.Vagy valaki... Magamat már nem tudom inspirálni, hozzászoktam a rosszhoz, és belefásultam az álmaimba. Néha még lelkesedem, de általában ez is csak szalmaláng. Az újságírás az, ami még mindig életet tud lehelni belém, de már szinte semmi más. A keddi holtponton is a Műsajt-gyűlés és az azt követő villám-anyaggyűjtés lendtett át, különben ki tudja, mennyire befordultam volna... És tudom, hogy nem csak nekem nehéz, és nem akarom hallani a "szegény András" frázisokat. Nem szabad engem sajnálni. Komolyan. Nagyon jól tudom, hogy a legtöbb bajomnak magam vagyok az okozója. És azt is tudom, hogyan szüntethetném meg őket. De egyelőre nincs erőm, és magamból már nem tudok merteni.Valami igazi NAGY változás kell, ami felborítja bennem a sok leülepedett fájdalmat és keserűséget, és felráz egy kicsit. De erre egy darabig nem sok reményem van... tehát marad az egyensúlyozás, hogy amíg eljutok a nagy változásig, talpon tudjak maradni s ne bukjak el végképp.

Zanzásított újév

Miért van az, hogy az ember csak keserűségében vagy örömében találja meg Istent? De akkor gyakorta és erőteljesen...
Ugyanakkor szerencsére - vagy "Hála Istennek"?... - nincs tökéletesen rossz nap. Mindig találni jóakaratot, kedvességet, apró örömöket - néha a legváratlanabb helyekről. És hiába mondják, hogy az egyetemi tanárok lelketlenek. Nem mindre igaz. Thank Godness...

Az Úr áldása kísérjen!/Szép napokat!
Kinek-kinek ízlése/hajlama szerint...

És persze az ilyenkor elmaradhatatlan - békés, boldog új esztendőt!