Könyvből stílus

Rég írtam... inkább csak olvasok. Most épp Szilvásit, mint oly sokszor, mikor kicsit két lábbal akarok a földön állni. Érdekes, mennyire befolyásolja a stílusomat. Ragad rám a '70es évek szlengje. De igazából mindegy, mit olvasok, amíg olvasok valamit, és néha még az után is, akár egy hétig, egy kicsit - fejben - én is abban a korban, abban a környezetben élek. Szilvási világa valahogy tiszta. Lehet elmélkedni a korról, amiről ír, az emberekről, az eszmékről - attól tiszta, hogy a hősei VALÓDI eszmék szerint élnek. Nem maszknak, álcának használt papírmasé-eszméket követnek, hanem életelveket, amikkel megjobbítani hiszik a világot. Akár csak a saját mikro-világukat, akár az országot, akár a "forradalom szele által megérintett" világrészt. Kár, hogy az a forradalom a keleti féltekén soh'se volt igazi... és ki tudja, Latin-Amerikában az volt-e. Szép lassan mindenhol megbukik, transzformálódik, belesimul a bolygónkat (fojtogatón) átölelő, elárasztó kapitalista, fogyasztói tömeggyártmány-világrendbe. Abba a rendbe, ahol a pénz diktál, az emberek meg három láthatatlan kasztba különülnek el: birkák, csendes lázadók és hangos lázadók. Lázadók, és nem forradalmárok, bár az utóbbi kettő alfajokra tagolódik (a birka színétől függetlenül is birka marad), és ezen alfajokban forradalmár-szerű képződményeket is lelhetünk, de a homo sapiens sapiens ezen pszichológiai törzsfejlődésének elemzését nálam szakavatottabb fejekre bízom. Ami nem biztos, hogy jó ötlet, de mért ne legyen nekem is néhány rossz ötletem - ekkora kreativitás-adagba, ötlet-sorozatgyártásba egy-két selejt belefér... Na jó, ennyi, mielőtt elszalad velem az arany-tiprásra szakképzett, zabtalanságtól zabos ló...

Változom

Hosszú idő után újra írok. Most nem a magánéleti válságról, sőt...
Nem tudok a sulira koncentrálni. Fejben már nem vagyok diák. Túl egy rossz kapcsolaton, december óta - valószínűleg februári befejezéssel - sok minden változik körülöttem. Bennem azonban már régebben elindult a változás, most már lassan révbe érek. Ahogy egy kedves barátom megfogalmazta: az egész úgy hangzik, mint egy új élet kezdése: új barátnő, új albérlet, új munka...
És tényleg. A gondolataim már a munka, a család, egyszóval a jövő körül forognak. Azon jár az eszem, hogyan alapozom meg a nyugalmat, amit most mélyen belül érzek - hogyan érem el, hogy ez már ne egy múló állapot legyen. Anyagi biztonság, megfelelő mennyiségű szabadidő, családtervezés... mind-mind egy felnőtt, és nem egy diák, egy átlag egyetemista világának részei. Most döbbenek rá, miért éreztem mostanság, hogy Budapestet is kinőttem. Nem a várost nőttem ki: az életformámat. De nem tudom, hogy kezdjek hozzá az életformám újraformálásához - mert ez nem változtatás, hanem újjáalakítás, nem sok minden maradhat a régiből, szinte új alapokon építkezem. Bízzam megint az időre - "majd kialakul" alapon? - most már ez nem fér bele. Lépni kell. Csak ez sokaknak -talán nekem is - fájni fog...