Tehetetlen düh

Beleszerettem, és kénytelen vagyok végignézni, ahogy tönkreteszik. Mert tudom, érzem, hogy tönkre fogja tenni. Miután megkapta, nem fog sokáig tartani. Ne legyen igazam. De félek. Félek, hogy még egy ekkora fájdalom után már nem az a nő lesz, akibe beleszerettem. Félek, hogy megkeseredik, hogy magába fordul, hogy egyedül marad... hogy egyedül akar majd maradni... De nem tudok mit tenni. Szerelmes, és ezt tiszteletben kell tartanom. Nem vehetem semmibe az érzéseit, mert akkor hogy várhatnám el, hogy Ő tisztelje az enyémeket? Hogy tudnék utána a szemébe nézni, beszélni... és nem akarok az én-megmondtam-ember lenni. Csak védeni, óvni szeretném. Féltem, szeretem, és nem segíthetek. Naiv, nem hisz nekem, pedig Ő is érzi - de bízik... végtelenül. Ezért tudják tönkretenni... és én ezért szeretem. Mert tiszta, ártatlan, és ezzel együtt is igazi NŐ.

Esti vers

Lelkemből

Pár kép, amiről Te jutottál az eszembe...
Pár gondolat, mit elsuttognék füledbe...
Néhány álom, mit szívünk őriz,
És egy jövő, amelyben mindőnk hisz.

Hiányérzet

Már tudom, mitől vagyok úgy "besózva" az utóbbi időben, mitől nem találom a helyemet. 29 hónapon keresztül (több mint 2 év!) összesen két olyan hetem volt, hogy nem volt mellettem egy nő, akit átölelhettem, megcsókolhattam, és a fülébe súghattam: "szeretlek". Most viszont lassan két hónapja egyedül vagyok. Nem a szeretkezés az, ami leginkább hiányzik - úgy érzem, én nem "pasi" vagyok, hanem "férfi". Férfi, aki gyöngédségre vágyik, és aki biztonságot nyújt. Nem hiszem el, hogy nincs olyan nő, aki ne vágyna arra, hogy... mire is? - nehéz ezt szavakba önteni. Talán arra a nemére a gyengéd határozottságnak, amivel férfi és nő vezetik egymást az életben, az összetartozás mindennél erősebb érzésére, arra a nyugalomra, arra a tudatra, hogy van, aki felemelje, ha elesik; van aki hisz benne, ha már önmagában se képes hinni; van aki szereti, csak önmagáért, csak azért, mert ő is szereti a férfit. Ismét Karinthyt idézem: "...a szerelmet azért dicsőítjük, és azért rajongunk érte mi, férfiak, mert a szabadság felé vezető utat látjuk benne..." Nem hiszek a patriarkális kapcsolatokban. A szerelem lényege az egyenlőség. Nem a szeretet egyenlősége, hiszen mindenki másképp szeret, vérmérsékletétől függően. Amire én gondolok, az az igazi "pár"-kapcsolat, ahol a felek partnerek, alá- és fölérendeltség nélkül, egymásban bízva és egymás mellett állva. Ezt én már nagyon sokszor, nagyon sok embernek, és nagyon sok helyen elmondtam. Bárcsak elhinné végre valaki - de nem. Kevés, hogy elhiszi, azonosulnia kell a gondolattal. Hinni abban, hogy férfi és nő az Egész két elválaszthatatlan része, összetartozók, nem egymásból, de egymás által teremtve.