Kényszer?

A párválasztás nem kényszer, hanem lehetőség. Ha egyedül maradsz, sokszor kevésbé maradsz egyedül, mint ha van melletted valaki. Bár én most - az utóbbi években - szerencsés vagyok, azelőtt volt alkalmam a fenti igazság valóságtartalmát megtapasztalni. Annyira ragaszkodtam egy nőhöz, hogy kishíján a legjobb barátomat vesztettem el ennek nyomán. Ez hál' Istennek vagy valami felsőbb erőnek, nem következett be, és ezúton kívánok mindhármójuknak nagyon sok boldogságot :) És hogy mi csalogatta ki belőlem ezeket az emlékeket? Az alábbi sorok:

"Szerintem

Egyedül mész haza. Egyedül nyitod ki az ajtót. Egyedül te látod, hogy nem ég az előszobában a villany. És egyedül te tudod, hogy most már tényleg kéne venni egy akárhányas villanykörtét.

Egyedül vagy, amikor hallgatod a szüleidtől, hogy milyen gáz volt eddig az összes pasid. Egyedül érzed szerencsétlennek magad. Aztán megcsörren a telefonod, a legjobb barátod az, és tudod, hogy az egyedül szó teljesen mást jelent, mint mondjuk húsz éve. Nem az elveszett, az értéktelen és a selejtes szinonimája. Hanem a szabad, az útkereső és az önmagát jól érzőé. Te nem görcsölsz rá a pasikeresés projektjére, elég, ha azok görcsölnek ezen, akik csak úgy tudják elképzelni az életüket, hogy soha nincs én, csak mi van. Elég, ha ők dugdossák el a drágán vásárolt cipőt otthon, hogy az uruk észre ne vegye, te simán kirakhatod a konyha közepén az asztalra is, mert büszke vagy rá, hogy meg tudtad venni magadnak. Elég, ha ők nem tudják nézni a kedvenc sorozatukat, mert éppen valami mega giga fontos meccs megy a televízióban. És elég, ha te tudod, hogy a kolléganődet, aki folyton lesajnál, mert nincsen férfi jelenleg az életedben, olyan iramban csalja a férje, mint ahogy a Dallasban Samantha töltötte magába az italokat.

Szerintük egyedül vagy. Szerintem nem. Szerintem tanulod magad. És szerintem most egész egyszerűen így jó neked. És szerintem lesz olyan is, amikor máshogy lesz jó neked. Csak egy a fontos. Ne szerintük élj, hanem önmagad szerint. Mert ez még mindig a te életed. Szerintem."

Ezt a gondolatsort átültethetjük a férfiakra is, éppúgy igaz. Nem mindig jó, ha a "varázspálca" és a "kell-egy-nő" életérzés vezet. Mindkét nemnek arra kellene törekedni, hogy önmagát, lelkének legtisztább esszenciáját adja át a partnernek, és akkor talán megbecsülés és tiszta szeretet köthetne össze nőt és férfit, nem függő, hanem társas kapcsolatban. Köszönöm, hogy ezt érezhetem!